A Kyokushinkai Karate megalapítója Masutatsu Oyama mester,a XX. század egyik legnagyobb küzdőegyénisége. A Kyokushinkai Karatéban az Ő képessége és felfogása tükröződik. A Kyokushin karatét a világon úgy is nevezik, hogy a „Legerősebb karate” vagy „Erő karate”.Masutatsu Oyama megreformálta a több ezer éves múltra visszatekintő harci művészetet, előtérbe helyezve a valós küzdelmet és a hatékonyságot. A fizikai aspektusok mellett céljául tűzte ki az emberi értékek megőrzését és az ifjúság egészséges életmódra való nevelését.Az alapító mester egyedülálló rekordokat mondhat a magáénak: másfél éven át napi 12 órát edzett, három egymást követő napon 100-100 ellenféllel küzdött meg sikeresen, de mindezek felett létrehozta az egyik legsikeresebb karate stílust.

A Kyokushinkai jelentése

A KYOKUSHINKAI szó három szótagból tevődik össze, ezek jelentése a következő:

極 Kyoku (kiejtése: kjoku) – jelentése: végső

真 Shin (kiejtése: sin) – jelentése: igazság

会 Kai (kiejtése: káj) – jelentése: találkozás vagy szervezet

Ezek szerint a Kyokushin Karate jelentése: a “Végső Igazság Karatéja”.Használjuk még Kyokushinkai szóösszetételben is, ahol a Kai szó a találkozást, szervezetet jelenti, tehát ez esetben “Találkozás a Végső Igazsággal”.A Kyokushin Karate, mint azt nevének jelentése is mutatja – szemben a tradicionális japán karate stílusokkal -, olyan merőben új és nyílt módszer, amely az egyén emberségessé válásához mindig és mindenkor az igazságot keresi. Az alább látható kalligrafikus embléma (Kanji) található a Kyokushin karatét gyakorlók Dogijának bal oldalán, a szív fölött

Ezt a kalligrafikus feliratot Sosai Masutatsu Oyama barátja, Haramotoki Sensei kalligráfus mester festette.

A Kyokushin Karate szimbóluma a Kanku.

A Kanku alsó és felső csúcsai az egységet, összetartozást, az oldalsó tompa részei az erőt, a középső kör a végtelent, illetve a távoli célt, az egészet összefogó külső kör pedig a harmóniát és a körkörös mozdulatokat jelképezik.A Kanku, mint égvizsgáló pozíció a Kanku Dai Kataban szerepel.Ezt a kéztartást úgy képezzük, hogy a nyitott tenyerünket kézháttal arcunk felé fordítva mutató- és hüvelykujjunkat egymásnak támasztjuk, és a közte levő rombusz alakú résen keresztül tekintünk a messzeségbe.